Kultúrzümmögõ >
Egyszer már ajánlottuk a Moszkitó olvasóinak a DR VALTER BLUES TÁRSASÁGA zenekart. Tettük ezt azért, mert a demójuk meghallgatása elég alapot nyújtott arra, hogy ezt az autentikus, mégsem a füle tövéig lerágott blues-t játszó bandát propagáljuk, õk ugyanis dinamikus játékukkal minden bizonnyal elõbb-utóbb vagy befutnak, vagy még jobban megerõsítik rajongóik szeretetét és ezen a ponton már nem is lehet eldönteni, melyik a fontosabb.
Tehát a DR VALTER BLUES TÁRSASÁGA zenekar
2006 június 23-án pénteken 19.30-kor a Vekeri-tó Fesztiválon játszik, 2006 június 24-én szombaton pedig - ha jól értettük - Tivadaron zenél este hatkor.
Jó szórakozást mindenkinek ezen a remek, Resjtõs regényeket odézõ névvel megáldott blúzfiguráció koncertjein!
Túl sikeres az egyházi oktatás?
Gallföldön a katolikus egyház oktatási intézményeibe az elmúlt években óriási a túljelentkezés – tudósít a Le Monde. Míg a nem állami iskolák 95 százalékát kitevõ vallási intézményekbe tavaly 30 ezer, addig az idén már 35 ezer diáknak nem sikerült bejutnia.
Közeledik a földrengéshullám?
A National Geographic honlapján közölt cikk szerint egyre többen valószínűsítenek ismételt földrengés-sorozatot Délkelet-Ázsiában, illetve a Csendes-óceán térségében. Erről az elmúlt napok híradásai is megerősítettek minket, a kutatások alapján azonban nemcsak e távoli helyeken, hanem Európa és Ázsia határán, Isztambulban is hatalmas földmozgásokat jósolnak.
A bibliai események datálási problémái, avagy Salamon és a dzsinnek
Israel Finkelstein a Tel Aviv Egyetem régészprofesszora szerint sem Dávid, sem Salamon nem akkor élt, amikor a történelemtudomány mai kánonja szerint élniük kellett volna, ráadásul egyáltalán nem nagy királyok, hanem kis, törzsi uralkodók voltak, akikbõl csak az utókor önigazoló nosztalgiája formált jelentõs személyiségeket. Szunyogh Szabolcs vallásismereti tankönyvek szerzõje sorozatának elsõ részében ezt a kérdést járta körbe.
Egyébként - Semmi Fico, nálam van a slukker
Mindenki abban a játszóházban hancúrozik, amelyikbe a szülõk befizetik. A baj ott kezdõdik, hogy néhány magát rendkívül intenzíven szlováknak képzelõ fiatalember a közel-keleti folklór hatása alatt, amúgy M. Giorgio Richárd-módra heveny magyarzászló-égetésbe kezd.
Ne adják ki az adatokat! - Orvosok az otthonszülésrõl
„A szüléssel kapcsolatban is megillet mindenkit az a jog, hogy orvosi kezelése során keletkezett személyes adatait, egészségi állapotára vonatkozó információkat senki semmilyen módon ne hozza nyilvánosságra. Tekintettel arra, hogy Magyarországon a tervezett otthonszülést vállalók száma viszonylag kicsi, minden olyan szülõnõt könnyen azonosítani lehet” – olvasható többek között az Orvosok a Szabad és Biztonságos Születésért elnevezésû társaság lapunkhoz is eljuttatott nyilatkozatában.
Új nemzetközi környezetvédelmi testület alakult Magyarországon
Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) keretében. a természeti erõforrások fenntartható használatával foglalkozó új, nemzetközi testület alakult Budapesten, a World Science Forum-on.
Budapest szubjektív 1. – Föld alatti ementáli, füstölgõ reklámoszlopok
A Moszkitó csapata folyamatosan járta és járja Budapestet, embereket, szakmákat figyel meg, lemegy a föld alá és léggömbbel felszáll az égbe, ha kell. Felkapaszkodik a locsolókocsira, ipari alpinisták kötelein csimpaszkodik, biciklis vagy motoros futárokkal száguld. Kalandjainkat egy elképzelt nyári nap eseményeibe sûrítettük, és most induló sorozatunkban leközöljük a Moszkitón.
Munkát, lakást, új vajdát!
Az õszi helyhatósági választások után végre cigány kisebbségi önkormányzat is alakult Szentendrén, így a kistérségi roma együttmûködés fokozódhat. Bár anyagi támogatást a képviselõ-testület még nem szavazott meg a cigányságnak, õk már országos méretû összefogásban gondolkodnak a frissen, de vitatható körülmények között megválasztott cigányvajda ellen.
Itt és most – A Rómeó és Júlia az Új Színházban
Aki valami klasszicizáló színházra gondol az Új Színház évadzáráshoz közeli, új bemutatójával, a Rómeó és Júliával kapcsolatban, az gyorsan rakja félre elõítéleteit. Hogy élõ, pezsgõ, kísérletezõ darabot láthatunk, arra garancia a rendezõ, Alföldi Róbert személye.
Szegények a hazai civil szervezetek
A civil szervezetek bevételeik nagy részét nem saját tevékenységükbõl szerzik, hanem támogatásokból, uniós és hazai pályázatokból - jelentette a Felvételi Információs Szövetség.
Budapest szubjektív 10. - A jövõ számítógépe és a mágneses papír
A mûszaki egyetem parkjában minden teljesen nyugodt, talán mégsem itt van bombariadó. A sok épület között azonban így sem könnyû megtalálni az elméleti fizika tanszéket. Amikor végre belépünk az ajtón, még nehezebb feladat vár ránk: ki kell derítenünk, hogy mit is jelent a spin-manipuláció.
Alföldi Bárka
Felszállt a füst, és ami eddig sejthetõ volt, immár bizonyossá vált: a színházi világnapon, március 27-én az eddig csak halvány kontúrokkal felvázolt tervek határozott alakot öltöttek, hiszen a Bárka Színház újdonsült igazgatója, Alföldi Róbert ez alkalommal részletezte is elképzeléseit.
A Darkcorners.hu novellapályázata
A www.darkcorners.hu novellapályázatot hirdet Behunyták a szemüket már az égiek is címmel, minden olyan Magyarországon élõ írónak, akinek még nem jelent meg önálló kötete.
Csökken a feszített víztükör - A kozmikus négyzet eltakarodik a világûrbe
Százhúsz éve nem volt ilyen magas a Duna, de most már tetõzött, 861-nél megállt, és ha lehet hinni a szakembereknek, el is kezd apadni végre, ugye. A Duna egyébként egy francia képregényhez hasonlít most, de errõl bõvebben a kattintás után
Góg és Magóg a Bazilikában
A Kutatók éjszakája programsorozat tájékoztatóját tanulmányozva megakadt a szemem a Virtuális akusztika címû elõadáson. A virtuális jelzõ manapság igen sok szókapcsolatban használatos, ám az akusztikával összefüggésben ritkán találkozni vele.
Fogatlanul
Alábbi írásunkban egy szemléletes és megtörtént eseten keresztül két részben mutatjuk be a kedves olvasóknak, hogyan szabaduljanak meg az összes foguktól.
Per a 4-es metró hatástanulmányaiért
Csütörtökön tartják annak az újságírónak a tárgyalását, aki a Fõvárosi Önkrományzattól a 4-es metró beruházásával kapcsolatban kért közérdekû információkat. Az adatokból lényegében kiderülne, hogy megéri-e a beruházás.
Anorexia: megtalálták a koplalásért felelõs agyterületet
Pittsburghi kutatók lokalizálták azt az agyterületet, amely az anorexiáért lehet felelõs. Az American Journal of Psichiatry legújabb számában publikált tanulmány szerint a kórosan koplaló betegeknél a szorongásért is felelõs régióban mutatkozott eltérés.
Emelkednek az üzemanyagárak- Háborúra készül Amerika?
Hat forinttal emelkedik a benzin és két forinttal a gázolaj ára szerdán a hazai töltõállomásokon - erõsítették meg az elemzõi várakozásokat a holtankoljak.hu-nak pici szereplõk. Szerdától várhatóan a gázolaj átlagos ára 249 forint, a 95-ös benzin átlagos ára 256 forint körül lesz. Az elemzõk most Amerikára és Iránra figyelnek: ha háború lesz, annak megjósolhatatlanok a következményei.
Ecsettel írt kordokumentumok
"Ha valaki a XIX. század elején dél felõl a Duna mentén közelítette meg Pestet, és a lába elé nézett, sok szempontból gyökeresen más kép tárult a szeme elé, mint manapság" - olvashatjuk Gönczi Ambrus, Várnai Vera és Winkelmayer Zoltán Festõi Ferencváros címû könyvében. Budapest kilencedik kerülete - a hidak, a középületek, a lakóházak, vagy akár a gyárkémények füstje - számos mûvészt ihletett alkotásra - az amatõr grafikustól a legkiemelkedõbb festõig. A könyv tematikáját meghatározó alkotásokat a szerzõk két évig tartó kutatómunka során gyûjtöttek össze. A hihetetlenül gazdag anyagot nem csak a könyvben, hanem a Ráday utca ... szám alatti Ferencvárosi Helytörténeti Gyûjteményben is megtekinthetik az iskolák.
Warning : fread() [function.fread ]: Length parameter must be greater than 0 in /home/indigo/web/moszkito/sz.php on line 22