Mostakkor >
Szorri
A Nagy Moszkitó elnézést kér olvasóitól, amiért a fotógalériák jelenleg rendetlenkednek. Hamarosan megfegyelmezzük ám õket, és akkor a szigetes képekkel kiegészülve lehet majd nézelõdni (természetesen nem a nézelõdõk egészülnek ki a szigetes képekkel, hanem a rakoncátlankodó galériák).
Örvényváros - Az idegek harca : a jegyellenõr és a bliccelõ
Örványváros címmel folytatjuk a nyáron félbehagyott, azelõtt Budapest szubjektív néven futó sorozatunkat, amelyben fõvárosi kalandtúrára hívjuk olvasóinkat. Ezúttal a nagy taktikus, a jegyellenõr egy napját kísértük figyelemmel.
Öregebbek a Szaturnusz gyûrûi, mint gondolták
A Szaturnusz gyûrûi valószínûleg sokkal régebbiek, mint ahogy azt eddig gondolták – közölték a Cassini-programban részt vevõ kutatók. Szerintük a csillogó öv több ezer millió éves is lehet.
Korábban – többek között a Voyager 1970-os képei alapján - arra következtettek, hogy a gyûrû mintegy száz millió évvel ezelõtt alakult ki, egy hold, vagy egy üstökös szétrobbanásából.
Valentin napi üdvözletek: nem mindig a két szép szemünknek szólnak
Az FBI nemrég arra figyelmeztetett, hogy óvakodjunk a Valentin napi elektronikus üzenetektõl, ugyanis igen nagy az esély rá, hogy azok nem valami titkos hódolótól érkeztek, hanem az úgynevezett Storm Worm vírust tartalmazzák.
Dél-Afrika III. - A repülõút, avagy a takaró alatti univerzum
Repülõgépen aludni a legkevésbé sem leányálom. Szûkös a hely, az ember maximum félóra-óránként válthat pozitúrát, hogy ne zavarja túlzottan a mellette ülõ másik heringet.
Párválasztás és elhízás
A normál testtömeg-indextõl való eltérés (vagyis az elhízás vagy a lefogyás) jelentõs szerepet játszik a párválasztásban, ráadásul meghatározza születendõ gyermekeink számát is - derült ki skót és finn kutatásokból.
Járatlan utakon – kultkocsma a Rákóczi téren
Oran Mac Cuirc a világ számos országában megfordult, végzett alkalmi munkákat, Magyarországon foglalkozott nyelvtanítással, belekóstolt a mûfordításba is, és számos tevékenysége mellett kultkocsmát nyitott a Rákóczi tér egyik sarkában.
Sanghajban zsugorodnak a sírhelyek
Kínában a statisztikák szerint folyamatosan növekszik az emberek átlagos magassága, Sanghajban mégis egyre zsugorodik a sírhelyek mérete.
Platánvarázs, avagy a letûnt fiatalság emléke
Kissé teátrálisnak tűnhet egy harmincas figurától letűnt ifjúságról beszélni, ám be kell vallani, az Erzsébet-téri Platán söröző, café, terasz mostanság főleg szívbemarkoló, nosztalgikus emlékeket kavar bennem, még akkor is, ha semmi sem akadályoz meg abban, hogy beüljek a Duna partjára, a platánfa alá.
Prágai kísértések - Pisilés fejtámlával
A prágai moszkitó csak az ünnepekre tért haza Magyarországra, utána rögtön visszautazott a sörözõk városába, ahonnan újabb opusszal jelentkezett. Megismerhetjük a Félszemû elnevezésû kocsmát a pisiléssegítõ fejpárnáival, elgondolkozhatunk a mi volt hamarabb, Hrabal,vagy a cseh problémakörén, és megtudhatjuk, mit kutat Annie-Claire.
Közösségszervezõ Vizsla túra
Rendhagyó kirándulásra, Vizsla túrára készül a kutyaszeretõ budapestiek egy csoportja, akiknek nem titkolt céljuk, hogy a január 14-én, vasárnap délután fél háromkor a Kamaraerdei nagyréten szervezett közös séta alkalmával ne csak a négylábú kedvencek, hanem gazdáik is megismerkedjenek egymással.
Mars, Holmes, Hold, mint karácsonyi ajándék
A Marsot elfedi a telehold, láthatjuk a Holmes-üstököst és számos meteorrajt, valamint a hónap változócsillagát. A Magyar Csillagászati Egyesület „égboltnaptára” igazi meglepetéseket, vagy ha úgy tetszik, karácsonyi ajándékokat tartogat a lelkes amatõröknek és profiknak egyaránt.
Tájékozódás a súlytalanságban – magyar kísérletek az ûrállomáson
A február 7-én fellõtt Atlantis ûrrepülõgép fedélzetén a Colombusról elnevezett elsõ európai ûrlaborban többek között magyar kutatók által kifejlesztett pszichológiai kísérleteket végeznek. Vizsgálják a komplex cselekvéseket szervezõ agyi prefrontális terület zavarait és a térbeli tájékozódás súlytalanságbéli változását.
Vicces lányos fail gyűjtemény
VIDEO
Címkék : agymenés állatok baleset beteg disztroj durva epic extrém fail fogyaték gagyi idióta puruttya retard vicces videó video
Mókuskerék
Sajnos megesik, hogy bármennyire is szeretnénk, nem lehet kivonni magunkat a bürokrácia és a fogyasztói társadalom multikulti házasságának nem is annyira diszkrét, még kevésbé bája alól. Sorba áll, tiszteeeeeleg!
Még tovább nõhet a BKV népszerûsége
Számos buszjárat – köztük a népszerû kõbányai 9-es és az óbudai 106-os - megszüntetését tervezi a BKV, ezenkívül emelik a jegyárakat és bevezetnek egy értelmetlen szolgáltatást is. Bravo, csak így tovább.
A csúcsra ért a részeges síforradalmár
Élete harmadik, talán utolsó olimpiáján a kombinációban aranyat szerzett az amerikai Bode Miller. Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb, de mindenképp legizgalmasabb alpesi síelője midig arra törekedett, hogy a leggyorsabb legyen, más nem érdekelte. A sebesség mellett még a bulik érdeklik kifejezetten, Torinóban elázottan fotózták le a versenyek közötti éjszakákon. Akkor nyert, amikor már nem várták tőle.
Érintésérzékeny mûkéz
Az amerikai Nemzeti Akadémia kutatóinak sikerült olyan mûkezet alkotniuk, amelyik képes a tapintásra és az ingerület továbbadására. Szakértõk szerint ez az elsõ igazi lépés az érzékelõ végtagok elõállítása felé. Mindjárt itt a Terminator.
Élj, Láss, Filmezz!
A Magyar Televíziós –és Filmmûvészeti Szövetség, partnerségben a fix.tv televíziós csatornával – „Élj, Láss, Filmezz” címmel dokumentum –és rövidfilmpályázatot ír ki fiatal alkotók számára. A pályázatra olyan pályamûveket várnak, amelyek a magyarországi fiatalok mindennapi életével foglalkoznak.
Hat forinttal csökkent a benzinár
A holtankoljak.hu friss adatai szerint a várakozásoknak megfelelõen átlagosan hat forinttal csökkent a 95-ös benzin literenkénti ára; a gázolaj fogyasztói ára nem mutatott jelentõs mozgást a hazai töltõállomásokon.
Az illusztrátor és a szöszi
- Te a melleimet nézed? – kérdezte a szöszi, és valóban, az illusztrátor tényleg a szöszi dekoltázsában mélyedt el annak mondanivalója helyett.
- Igen. Zavar?
- Nem. Nem zavar, de…
-Jó, akkor folytatnám, ha lehet. Folytasd csak te is! A szöszi belement a játékba, és beszélni kezdett. Egy immár deklarált monológba fogott, egyéb válaszokat nem is remélve, mint aha, ja, igen.
Warning : fread() [function.fread ]: Length parameter must be greater than 0 in /home/indigo/web/moszkito/sz.php on line 22