Mert így születtünk.Így vagyunk kódolva.

Meglehet, hogy az önzetlenség miatt szálnak be a munkába a gyerkek, de lehet más oka is. A kisgyerekeknél ösztönös sztori, hogy ajándékoznak valamit az "ismeretlen" falkatársuknak. Ez az egyik elsõ kommunikációs rítusunk. Szerintem az önzetlenség ott kezdõdik, ha az egoját meg tudja zabolázniaz ember. Szóval nem vonnám le ebbõl a kísérletbõl, ezt a következtetést!

Behemót! Fatális félreértés történt. Én tisztelem a macskákat, sõt, magam is tartok 6 és felet. Az elõzõ hozzászólás azonban - az utókor irodalmát olvasva - saját fõnöködtõl származik. Még véletlenül se keverj vele össze. Sõt, noli me tangere, s'il vous plait. (Elnézést, de az accent circumflexet most nem tudtam ideszedni).

Ide figyelj, te Hume! Filozófustól méltatlan az ilyen beszéd, két okból, egyrészt, mert a macskákkal tisztelettel kell bánni (nem emlékszel, 1742-re, arra a bizonyos karmolásra?), másodszor pedig azért, mert ha még kuszák is a gondolataim, a filozófusok legfõbb feladata, hogy bogozzát ki a fonalakat.
Meg hát én békésen szóltam közbe, még nincs a kezemben benzinlámpa!

Behemót!
Az isten áldjon meg, illetve, mit is mondok... az ördög vigyen el, te de ez sem jó. A borzalom repessze szét a pofádat, a kusza gondolataid helyett inkább keresd meg Korovjovot és végezzétek a dolgotokat! Már csak három napunk van a színházi elõadásig, és még sehol sem tartotok.
Woland

Hume!
Nyilvánvaló, hogy amennyiben nem lennénk önzetlenek már kisgyermekkorban, nem tudnánk ennyira jól együttmûködni, ha a majomhorda tagjai nem segítenék egymást, valszeg hamarabb felfalnák õket a párducok (mondjuk), tehát igazad van abban, hogy az önzetlenség önmagában nem egy nagy trouvail.
Mégis, ha mondjuk egy krokodilkölyökre gondolok, amelyet egyébként fogalmam sincs miért gondolnak bizonyos aberrált elmék aranyosnak, szóval a krokodilgyerek jól megharap mindent, amit ér, és az azért mégis kevésbé dobogtatja meg a szívem, mint amikor egy fél éves kisgyerek már nyújtja nekem a leesett papírzsebkendõt.
Egy idõben egyébként a keresztényi szeretet felé helyeztem az önzetlenség fogalmát, abból kiindulva, hogy a szeretetet adni nagyobb öröm, mint kapni elv egy másodperc töredéke alatt megbukik az öröm szón, ugyanis ez éppenhogy az önzsrõl árulkodik, tehát a dolog akkor mûködne, ha szeretetet nem lenne nagyobb öröm adni, mint kapni.
Ma már a franc se tudja, hogy van ez...

1748-ban megjelent egy könyvem, a kor igényeinek megfelelõen a címe ez volt: Tanulmány az erkölcsök alapelveirõl. Abban leírtam, hogy az emberben van veleszületett együttérzés a többi emberrel. Erre lehet építkezni. A pszichológia persze harmadszor is feltalál mindent, jogos, élni is kell valamibõl. Hát még az etológus! Akit a saját anyjából is a nyálelválasztása érdekel a legjobban. Az erkölcs szót azóta is elõszeretettel használják, tökéletesen értelmetlenül. Úgy látszik, ez örök divat. Amikor az "erkölcsös" vagy az "erkölcstelen" szavakat használjuk, pont azt nem mondjuk meg, hogy az a cselekedet milyen. És eközben Európában azóta is mindenki önzésre neveli a gyerekeit. Kisfiam, te ügyesebb vagy mint mások. Kislányom, ne légy naiv, itt mindenki magának kaparja ki a gesztenyét. Úgy látsuik, ez is örök divat. Én azt írtam, semmi dolgunk a világban, csak úgy élni, hogy kellemesek és hasznosak legyünk magunk és embertársaink számára. Én így éltem 65 évig. Nem volt nehéz. De jó, fedezzük fel az ember gyermekkori humanizmusát újra. Ismétlés a tudás kurva anyja.