Dél-Afrika I. rész - André, a búr

Utazás rovatunkban a világ legkülönbözõbb pontjaira repdesünk. Elsõként Dél-Afrikába. Az útinapló elsõ részében megismerkedünk a bíbor színû búrral, azaz Andréval.

Szokásos unalmas tavaszi délután, amikor kint már „dübörgött” a Nap nekem a gép elõtt kellett ülnöm, és - habár az ég világon semmi dolgom nem volt - , úgy kell tennem, mintha ki sem látszanék a munkából

Az üzletág igazgató a hátam mögött ült és – jobb dolga nem lévén – meredten figyelte, hogy milyen intenzitással kalapálom a billenytûzetet.

Valahogy ki kellett húzni azt a nyomorult nyolc órát, hogy végre kiszabaduljak innen... Egyedül a chat tartotta bennem a lelket, bár a sztereotíp karakterek már kezdtek untatni: a magát feslett lánynak kiadó fásult programozó a folytonos kétértelmû megjegyzéseivel, a mindenki mást kirekesztõ titkos kis baráti társaságok, az idióta tinédzserek, akik beugranak a chatroomba egy pár percre a tízórai szünetükben nagy vehemenciával anyázni bárkit, akit érnek...

Már majdnem feladtam, amikor belépett egy bizonyos Grandprixfun. Arról kérdezgette a jelenlevõket, hova érdemes Budapesten elmenni, hol lehet jó szállást szerezni, egy jót piálni, stb.. Mindezt komoly kitartással és ékes irodalmi angol nyelven tette, amitõl még abszurdabbnak tûnt a feltételezés, hogy már megint valami majom próbál egy új virtuális szerepet feltalálni.

Végülis váltottunk néhány üzenetet és hamarosan megtudtam, hogy a Dél-Afrikai Köztársaságban él, és barátaival együtt óriási Forma-1 rajongó (amire a nick-je is utalt).

Aztán eljött az augusztus, végre megérkeztek Magyarországra hogy megnézzék a futamot a Hungaroringen. Este nyolc fele csörög a telefonom. A vonal másik végén egy erõsen rekedtes, mély torokhang próbált hozzám az általam ismert angolhoz csak nyomokban hasonlító kommunikációs formában beszélni...

Õ volt André. Egy óra múlva vár egy pesti hotel elõterében - mondta -, hogy bedobjunk valamit. Ez aztán izgalmas lesz. Bár váltottunk pár emailt, de azt sem tudtam, hogy fehér-e vagy fekete az ipse!

A megbeszélt idõpontban éppen a recepciónál érdeklõdtem, hogy merre találom a Dél Afrikaiakat, amikor egy 45 körüli, enyhén pocakos, õszbe hajló, igen masszív felépítésû (késõbbi tapasztalataink alapján bebizonyosodott, hogy ez általánosan jellemzõ a Dél Afrikai fehér férfiakra) pali megköszörülte a torkát mögöttem.

A fószer strandpapucsban, szakadt pólóban és rövidnadrágban állt, némi ékszerrel kiegészítve - az értéke ránézésre az akkori éves keresetem felét tette ki -, kezében pedig egy elmaradhatatlan CAMEL füstöl.

Õ André, a búr.

Alapvetõen fehér, bár arca inkább egy kissé bíborba hajló („málácpecsenye”, ahogyan nemrégiben aposztrofálta magát...). Ránézésre mogorvának tûnt, de egy perc alatt rájöttem, hogy a zord külsõ frenetikus humort és nagy szívet takar. Invitált, hogy menjünk fel igyunk valamit, és bemutatott a haverjainak is.

A hotel szoba nem túl nagy, viszont tele volt szivarozó, whiskyt vedelõ hatalmas méretû fickókkal. Kívétel nélkül ferrari-s polóban feszítettek, és annyi arany van rajtuk, amennyit még filmen sem láttam eddig...

Egy gyors whisky, és irány a ZéPé ahol már vártak ránk a cimborák, ott aztán kiderült, hogy hiába a sok éves edzés és májpusztítás, a búrokkal nem vehettük fel a versenyt...és mindennek tetejébe nem hagytak minket fizetni, ami ellen nagy hangon tiltakoztunk is – körülbelül egytized másodpercig...

Ez volt hát az elsõ találkozás, amit még sok további követett. Minden alkalommal szívélyesebbnél szívélyesebb – majd végül már szinte „fenyegetõ” – meghívásokkal, hogy most már igazán rajtunk a sor, és látogassuk meg õket Dél Afrikában.

Néhány év után végre eljött a nap, és nekifogtunk az elõkészületeknek.

saw