Szakmailag, emberileg >
Az olimpiáig kiszabadulhatnak az újságírók
Médiakiadók nemzetközi szervezetei felszólították a kínai hatóságokat, hogy engedjék szabadon az összes bebörtönzött újságírót a 2008-as pekingi nyári olimpia kezdete elõtt. Kínában jelenleg legalább harminc újságíró és ötven blogger ül börtönben.
A Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnöknek címzett nyílt levélben a Lapkiadók Világszövetsége (WAN) és a Szerkesztõk Világfóruma (WEF) emlékeztetett arra, hogy Kína az olimpiai felkészülés jegyében 2002-ben elfogadott akciótervében vállalta a nemzetközi elõírások és kritériumok betartását – írta az emasa.hu.
Ezzel az ígérettel, valamint a számtalan nemzetközi konvencióval, nyilatkozattal és megállapodással, köztük az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával összhangban a két szervezet arra kérte a kínai miniszterelnököt: tegyen lépéseket annak érdekében, hogy azonnal engedjék szabadon a szólásszabadság jogának gyakorlásáért letartóztatott és börtönbe vetett újságírókat, és ejtsék az ellenük felhozott vádakat.
A két szervezet annak apropóján kereste meg a kínai kormányfõt, hogy közeledik egy kínai újságíró elítélésének 12. évfordulója. Fan Jing-sangot (Fan Yingshang) 1996. január 31-én ítélte tizenhárom évi börtönbüntetésre a bíróság rendszerellenesnek nyilvánított kiadványok szerkesztéséért és illegális terjesztéséért.
A vádak konkrétan a Népszerû Témák (Remen Huati) címû, 1994-ben több mint 60 ezer példányban megjelent folyóirathoz kapcsolódtak.
A WAN és a WEF mély nyugtalanságának adott hangot amiatt, hogy Fan Jing-sangot még mindig börtönben tartják. A két szervezet felhívta a figyelmet arra is, hogy Fanon kívül legalább harminc újságíró és ötven, a kormányt vagy a fennálló rendszert nyíltan bíráló blogíró sínylõdik börtönben. Követeli, hogy a kínai hatóságok még a nyári olimpiai játékok augusztus 8-i kezdete elõtt engedjék ki a börtönbõl ezeket a foglyokat.
hirdetés
Aktuális Pankkk-pályázatok
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium keretében mûködõ Program a Nemzeti Kortárs Könnyûzenei Kultúráért 2005 óta kiemelten támogatja a vidéki könnyûzenei klubéletet. Az elmúlt három év tapasztalata alapján 2008-ban a programkínálat bõvítése mellett a promóciós tevékenység és a technikai háttér fejlesztése is elõtérbe kerül, hiszen ezek is kulcsfontosságúak egy-egy sikeres koncert szervezésekor.
KULTEA zenei programok
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Kultea néven szervez különféle mûvészeti elõadásokat. A múzeum decemberben és januárban is számos hazai és külföldi mûvészt lát vendégül. Ezúttal a zenei programjaikból nyújt ízelítõt a z'artkor.hu.
Hidegvadászat Zabarban
Sokféle vadász létezik. Van ugye a hagyományos zöldruhás, állatölõ típus, akadnak szép számmal az úgynevezett szoknyavadászok közé tartozók, mások kocsmák vagy éttermek után kutatnak, egyesek pedig lázasan keresik a legújabb turkálókat. Hidegvadászról azonban még nem hallottam. Pedig létezik ez a furcsa altípus is, ráadásul – mint kiderült – a Moszkitó egyik szerzõje, Szabados Bence az. Egy figyelemreméltó nagyvadat sikerült elejtenie. Következzen hát egy nem mindennapi útinapló.
Budapest szubjektív 12. - Másodszor az Aranykorsóban
Herakleitosz szerint kétszer nem léphetünk bele ugyanabba a folyóba. A körtéri Aranykorsó sörözõbe viszont nemcsak hogy lehet, hanem érdemes is másodszorra belépni. Ekkor ugyanis szinte biztosak lehetünk benne, hogy Pascal, a hely huszonkilenc éves felszolgálója õszinte mosollyal, a nevünkön szólítva üdvözöl bennünket, és kérdezés nélkül rakja elénk kedvenc italunkat.
Uniós információs hálózat kisvállalatoknak
A kis- és középvállalkozásoknak létrehozott információs hálózat feladata a szakmai tanácsadás, az innovációs tevékenységek támogatása, valamint az EU-s finanszírozási források megismertetése. Az Európai Bizottság által létrehozott, ötszáz információs ponton mûködõ hálózat átszövi az EU 27 tagországát és tucatnyi partnerállamra is kiterjed.
Örvényváros - Szédítõ magasság és vércseköpetek
A Rózsák téri templom gyönyörû pillérei elsõre leginkább a gótikus, franciaországi katedrálisokhoz hasonlítanak. A Nap bármelyik évszakban világítja meg a templomot, a neogótikus épület csipkéi, tornyai békésen emelkednek a magasba. Az elszlemesedett VII. kerülettõl meglehetõsen elüt a tér hangulata. A járókelõ kezébe gyakran repül pöttyös labda, melyet aztán visszadob az ott játszó gyerekeknek a padon napozó nyugdíjasok és a kannás boraiktól révetegen bambuló hajléktalanok tekintetétõl kísérve. Kissé távolabb gimnazista párok váltják egymással elsõ csókjukat, a járdaszegélyen gördeszkák hangja koppan, és elektromos sziszegéssel befordul a 76-os troli.
Kifütyülték a belga szépségkirálynõt
Az immár hat hónapja húzódó és az ország szétesésének veszélyét is magában hordozó flamand-vallon belga belpolitikai botrány immár a szépségkirálynõt is elérte. A 20 éves Alizee Poulicekrõl ugyanis a díjátadón derült ki, hogy mukkanni sem tud flamandul, vagyis hollandul.
Tokaji fesztivál - Mirõl szól a zenetábor?
Bármit mond az egészségügyi propaganda, a dohányzás szerethetõ rituálé, emellett hatékony nyugtató. A milliárdos lét a közhiedelemmel ellentétben embertelen, a napi rutin nélkülözi a küzdelmet, emiatt céltalan, ráadásul az ember kénytelen ugyanazokat az arcokat nézni, ugyanazokon a trópusi szigeteken évhosszat. Ezt az üzenethalmazt a Tilos kedvezõ elõrejelzésének tekintettem a Tokaj-Hegyalja Fesztiválra indulás reggelén
Egyre népszerûbb az online-vásárlás az EU-ban
Az EU-ban Dániában és Hollandiában történik a legtöbb internetes vásárlás, a legkevésbé Romániában és Bulgáriában élnek az online-vásárlás lehetõségével - tájékoztatott az EUvonal.
Pályázati tanácsok az utóbbi évek legnagyobb iskolafelújítási támogatásához
A Közép-Magyarországi kivételével szeptembertõl az összes régió általános- és középiskolái pályázhatnak infrastrukturális intézményfejlesztésre. A Regionális Fejlesztési Ügynökségek által kiírt pályázaton elõzetes becslések alapján közel 50 milliárd forintra pályázhatnak az oktatási intézmények. Interjú Irk Attilával, az ICT Európa Tenderház pályázati tanácsadójával. A cikk a Köznevelésben jelent meg.
Feltámadnak a holtak!
Macska a bõröndben, szajré a taxiban, bácsi a szembeforgalomban – vicces hírek a nagyvilágból a Moszkitó válogatásában.
Tangó: harmonika-szobor az argentin táncnak
Elérkezett az ideje, hogy szobrot emeljenek a tangónak, gondolták Buenos Aires vezetõi és az elhatározást tett követte, a Puerto Madero negyed egyik terén ott tekereg egy harmonika, az autentikus argentin zene- és táncmûfaj elsõ mementójaként.
Faültetés a budapesti erdõkben
Az idén õsszel több mint 20 ezer facsemetét ültettek el (csak a Normafánál 511 darabot). A földbe helyezett csemeték nagy része még csak néhány tíz centiméteres „fácska”, a telepítés természetvédelmi szempontok szerint zajlott.
Napsugárhajó 14. rész
Ava, Retdimart megölték – mondta halkan Dalea, mert attól félt, Ava annyira meglepõdik a hírtõl, hogy netán felsikolt, és nem szerette volna, ha együtt látják õket. Végül mégis õ csodálkozott jobban Ava válaszától. -Tudom – mondta az özvegy.
Tudatos fogyasztókat vár a szabad árampiac
Elsõsorban a tudatos vásárlók képesek élni a szabad árampiac nyújtotta lehetõségekkel - talán így lehetne összegezni a Kényszer vagy lehetõség, elsõ kézbõl a liberalizált árampiac eddigi tapasztalatairól címmel Budapesten rendezett szakmai konferencia tanulságát.
Véget vetnek a cybersquattingnek
Az elmúlt hetekben az internet fenntartásának és mûködtetésének két fontos szereplõje is napirendjére tûzte a honlapcímekkel elkövetett visszaélések számának csökkentését. A Google februártól nem szerepelteti a cybersquatting-hez kapcsolódó honlapokat a keresõ AdSense nevû hirdetõfelületén. Ezzel egyidejûleg az internet kormányzásáért felelõs szervezet, az ICANN is bejelentette, hogy a domain-nevekkel elkövetett visszaélések számának csökkentése érdekében változtat regisztrációs gyakorlatán – írta a Jogi Fórum.
Veszélyben a Duna?
Több természetvédelmi szervezet aggályosnak tartja a VITUKI Kht. a Duna hazai szakasza hajózhatóságának javításáról szóló tanulmányát, amellyel Magyarország egy hatvan éve aláírt és máig nem teljesített nemzetközi egyezménynek tenne eleget. Véleményük szerint a a 65 milliárdos beruházás legfeljebb 15 évre oldaná meg a hajózás gondjait. Az ellenzõk között van a Védegylet és a WWF (World Wide Fund for Nature, magyarul Természetvédelmi Világalap) is.
Az államfõhöz fordul a TASZ a Btk. módosítása miatt
A Magyar Köztársaság Országgyûlése 2008. február 18-i ülésnapján elfogadta a büntetõ törvénykönyv módosításáról szóló, a gyûlöletbeszédet egy új, a “gyalázkodás” elnevezésû bûncselekménnyel szankcionáló T/2785. számú törvényjavaslatot. A törvényjavaslattal kapcsolatban a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédõ szervezet korábban széles körben ismertetett álláspontjában már elõzetesen jelezte alkotmányossági és jogpolitikai aggályait az országgyûlési képviselõk és a nyilvánosság felé.
316,9 forint a legdrágább 95-ös
A holtankoljak.hu adatbázisa szerint a benzinár-helyzet tovább romlott, jelenleg 316,90 forint a legdrágább benzin, a gázolaj viszont „javított”: a legolcsóbb 274 forintba kerül.
Mindennapi gazdaság - Hitelek
A forint és a konvergencia problémakörének vázolása után mindennapi gazdaság sorozatunk legújabb részében a hitelekrõl, azok kiszámítási módjáról számolunk be.
Warning : fread() [function.fread ]: Length parameter must be greater than 0 in /home/indigo/web/moszkito/sz.php on line 22