Moszkitudó >
Még az idén megszülethet a mesterséges élet?
A BBC Mundónak nyilatkozó amerikai professzor, J. Craig Venter szerint már nagyon közel vannak ahhoz, hogy „mûködésbe hozzák” a hosszú évek során kikísérletezett óriásmolekuláikat. A kutatók a mesterséges úton elõállított organizmusoktól többek között azt is várják, hogy azok megoldják a szén-dioxid kibocsátás problémakörét. Mások rettegnek, mi lesz, ha a technológia rossz kezekbe kerül.
A kutató saját magáról elnevezett, az emberi génkészlet megfejtésére szakosodott magánlaboratóriumában az idén lemásolták egy baktérium teljes DNS-ét. Az eredetileg Mycoplasma genitalium (ma Mycropéasma JCVI-1.0) nevû baktérium genetikai kódja több mint 570 ezer bázispárt tartalmaz, ezeket rögzítették a számítógépben, majd mesterséges körülmények között újra megszerkesztették azokat.
A génkészlet az élet „operációs programja” – mondta a BBC-nek a professzor, ezt sikerült létrehozni, ám még nem sikerült beindítani a rendszert. A tudós szerint azonban erre már nem kell sokat várni, az idén ugyanis beültetik a baktériumokba a módosított génszelvényeket.
Ha a kísérletek sikerrel járnak, hamarosan olyan élõ anyagokat hozhatnak létre, amelyeknek fontos feladatuk lesz. Venter biztos benne, hogy a jövõben a biológia jelent majd megoldást a túlzott üzemanyag-fogyasztás problémájára is. A mestersége élõ anyag ugyanis lecserélheti a fosszilis üzemanyagokat.
Bizonyos sejtek képesek a napenergia tárolására is, így azt nem pusztán a mezõgazdaságban lehet majd hasznosítani.
A kutatási eredmények természetesen nagy visszhangot váltottak ki, sokan attól tartanak, hogy a mesterséges életet rossz célokra is fel lehet majd használni. Venter ugyan elismerte, hogy a kalapáccsal házat is lehet építeni és egy ember koponyáját is be lehet törni, ám szerinte fölöslegesek az olyan félelmek, hogy a laboratóriumokból kiszabaduló molekulák szörnyû pusztítást okoznának valami sötét mágia folytán.
Szorri
A Nagy Moszkitó elnézést kér olvasóitól, amiért a fotógalériák jelenleg rendetlenkednek. Hamarosan megfegyelmezzük ám õket, és akkor a szigetes képekkel kiegészülve lehet majd nézelõdni (természetesen nem a nézelõdõk egészülnek ki a szigetes képekkel, hanem a rakoncátlankodó galériák).
Pár beszéd - II. rész
Javában dübörög a kampány, nemrég épp a nagy vitát követhette figyelemmel az ország. A Moszkitó hûen elveihez ebbõl a hókuszpókuszból kimarad, sõt, igyekszik rávilágítani annak nevetséges voltára. Íme egy dráma, amelynek a szereplõi magyar politikusok, amiket mondtak, így mondták - Zombory Máré barátunk gondolt egyet, és egymás mellé rakta a lõzungokat. Hát ez sült ki belõle...
Mindennapi gazdaság - Hitelek
A forint és a konvergencia problémakörének vázolása után mindennapi gazdaság sorozatunk legújabb részében a hitelekrõl, azok kiszámítási módjáról számolunk be.
Múlt, jelen, jövõ… egyébként
A morpho nagy fába vágta a fejszéjét. Bevállalt egy napra egy esküvõt (temetés nem volt), valamint két brit zenekar koncertjét némi ámokfutással és egy fasiszta taxissal. Na, jó, a fasiszta taxist azt nem vállaltam be.
Jelentõs változást sürgetnek egészségügyi szakértõk az AIDS elleni globális harcban
Huszonöt vezetõ AIDS szervezet ’Jelentõs Változást’ sürget a HIV/AIDS elleni globális harcban. Ezt megerõsítendõ november 30-án eddig példa nélküli közös nyilatkozatot adtak ki arról, hogy az általános- és emberi jogok védelmét elõtérbe kell helyezni az HIV elleni küzdelemben.
Budapest szubjektív - Az elveszett feltaláló valóban elveszett
A Fonyód utcai épület ilyenkor nyáron barátságosabb képet nyújt, mint a téli, zimankós idõkben. Az ablakokon kitekintve nem csak a tízemeletes betonházak egyenablakaiból pislog ránk némi halovány fény, zöldlevelû fák ágai bólogatnak ütemesen, kellemesen süt a Nap.
A bibliai események datálási problémái, avagy Salamon és a dzsinnek
Israel Finkelstein a Tel Aviv Egyetem régészprofesszora szerint sem Dávid, sem Salamon nem akkor élt, amikor a történelemtudomány mai kánonja szerint élniük kellett volna, ráadásul egyáltalán nem nagy királyok, hanem kis, törzsi uralkodók voltak, akikbõl csak az utókor önigazoló nosztalgiája formált jelentõs személyiségeket. Szunyogh Szabolcs vallásismereti tankönyvek szerzõje sorozatának elsõ részében ezt a kérdést járta körbe.
Körbe-körbe a Körtéren - könyvhét és szappanárusok
Csütörtökön megnyílt az Újbuda Ünnepi Könyvhét, ahogy természetesen a Vörösmarty téren is kirakodták portékáikat a könyvárusok, a dedikáló szerzõk már körkörös csuklómozdulatokkal gyakorolnak. Az ilyen rendezvények állandó kísérõjelenségei a kürtõskalács-árusok, a zenés-táncos produkciók, a szoknyában húgyozó néni azonban meglepõ színfoltnak bizonyult a Körtéren.
Elveszett szívek – leforduló visszapillantótükör
Arra az egyre jó az MGM nevû amerikai filmcsatorna, hogy nagyritkán az ember kifogjon egy épkézláb filmdrámát. Michael Bortman Elveszett szívek címû mozija egészen nézhetõ volt péntek délután, különösen, hogy légüres térbe keveredtem, ugyanis befejeztem a heti munkát (ez hónapok óta nem fordult elõ péntek délután), mindenki elszenderedett, az esti focimeccsek pedig még nem kezdõdtek el.
771 millió írástudatlan a Földön
1965 óta minden év június utolsó hétvégéjén tartják az Írástudatlanság elleni küzdelem nemzetközi napját. Az Intervida Alapítvány kutatásából kiderült: még mindig 771 millió analfabéta él a Földön, 64 százalékuk nõ – írja az El Mundo spanyol napilap.
Budapest szubjektív 3. - Az ipari alpinizmus legnagyobb veszélye
Mindenekelõtt tisztázzuk: sokféle ipari alpinista létezik: vannak, akik épületek vakolására specializálódnak, mások plakátot ragasztanak, és akadnak olyanok is, akik irodaházak ablakait mossák – mondja Nagy Dénes, miközben mi nagyokat szusszanunk, és eszeveszetten kapaszkodunk a kötelekbe.
Budapest szubjektív - Utazás a telelifttel
Már tudjuk, hogy elég csak leülnünk az olvasóteremben – mondjuk az irodalmi olvasóban – és mély álomba merülnünk, hogy együtt utazzunk kedves barátunkkal, a telelifttel.
Egyelõre nem lesz aranybánya Verespatakon
A gyulafehérvári fellebbviteli bíróság visszavonhatatlan hatállyal, véglegesen megsemmisítette a verespataki önkormányzat által még 2002 júliusában elfogadott területrendezési tervet. A Magyar Természetvédõk Szövetsége szerint ez a döntés azt jelenti, hogy Verespatak talán megmenekült a pusztulástól, a beruházó cég pedig kénytelen lesz a legelejérõl kezdeni az aranybánya engedélyeztetési folyamatot.
Elindult az országos disputaverseny
Megkezdődött a Szóval?! Országos Vitaverseny elnevezésű, középiskolásoknak szóló országos tanulmányi vetélkedő. A szervezők megfogalmazása szerint ez a verseny „sportot űz a vitázásból”. A legjobban disputázó fiatalok értékes jutalmakra válthatják az érveiket. A vetélkedőről és a Magyarországon eddig kevésbé ismert disputáról Takács Viktória szervezővel, a Demokratikus Ifjúságért Mozgalom munkatársával beszélgettünk.
Szinesztéziák didzseridúval
A digitális képalkotórendszerek mûvészi célú felhasználása a középiskolában elnevezésû verseny díjkiosztójára és a kiállítás megnyitójára igyekezvén azon gondolkoztam, hogy vajon mit is kell pontosan ez alatt az elnevezés alatt érteni. A Kelenföldi Mûszaki Szakképzõ Iskola és Szakiskola aulájában egy ausztrál hangszer, a didzseridú búgása és lelkesítõ dobpergés figadott, ám még ebbõl sem derült ki, milyen eseményre érkeztem meg.
Az utolsó emberpár
A fehér körben, amelyet percek óta figyelt, most mintha egy alak jelent volna meg. Egész testét megvilágította a keskeny résen beszûrõdõ, kékes-fehéres fénynyaláb. Elõször csak annyit lehetett látni, hogy a lénynek emberi alakja van és hogy meztelen. Forgott.
Képzési program látás-és hallássérülteknek
Az év végéhez közeledve meghatározó mérföldkõhöz érkezett a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlõségéért Közalapítvány (FSZK) látás- és hallássérült emberek számára kifejlesztett képzési programja, melyet a Microsoft Korlátlan Lehetõségek Program segítségével hívtak életre – írja a Computerworld.
Meleg van, csökken a gázolajár
Nyolc forinttal olcsóbban tankolhatunk szerdától gázolajat – erõsítették meg a Holtankoljak.hu számára piaci szereplõk a Portfolio.hu internetes portál értesülését. A benzin ára nem változik. A dízelautósok a forint erõsödése mellett az enyhe télnek is köszönhetik az alacsonyabb árakat.
Az embereket közvetlenül veszélyezteti a fajok eltûnése - helyzetjelentés a WWF-tõl
Éhezés, szomjúság, járványok és természeti katasztrófák várnak a jövõ generációjára, ha ilyen mértékben folytatódik a természet kizsákmányolása – figyelmeztet a WWF legújabb, a biológiai sokféleségrõl szóló tanulmányában.
A pult mögül
A pult egy misztikus választóvonal. Angolul barnak hívják, ami talán sorompót jelent eredetileg, pedig az nem olyan sorompó ám, ahogy a sorompó sorompó. Az egy nagyon kedves választóvonal, tengelyesen tükrözi az embereket. Mert végülis mindegy, hogy melyikünk üt a levegõbe, amikor felcsendül a Zsákmányállat a zenegépbõl. az ütésbõl még a hülye is tudhatja: ez a szám valamikor nagyon sokat jelentett neki, és most csak ezt jeleníti meg. Legyen mögötte néhány dzsines, viszkis, rumos üveg, vagy a kijárat.
Warning : fread() [function.fread ]: Length parameter must be greater than 0 in /home/indigo/web/moszkito/sz.php on line 22