Ugyan a Partiumban tett látogatásunk elõtt szinte biztos voltam benne, hogy Nagyváradon fogunk egy jó nagyot enni, a sors úgy hozta, hogy végül Szatmárnémetiben találtunk rá álmaink éttermére. Mind a kiszolgálás, mind az ételek színvonala olyan magas volt, amilyent még a legelõkelõbb pesti éttermekben sem tapasztalni.

Egyszer egy belga barátom azt mondta, hogyha nem szeretem a bélszínt, akkor nem szeretem a húst sem – majd kését a véres cafatba döfte. Az a helyzet, hogy igaza volt, még ha a véres húst nem is fogadja be a gyomrom, de jól átsütve el kell ismerni, hogy a staek a húsok királya. Ezt tapasztalhattam meg ma délután a visegrádi Nagy Villám vadászcsárdában.

Elõfordul, hogy bizonyos okokból kifolyólag az ember gyomra néha úgy kitágul, mintha ezt a testrészét átmenetileg egy rajzfilmbe helyezték volna át. Nem is érzi, csak pakolja bele a finom kajákat. És hogy mi válthatja ki az animációs metamorfózist? Hát például egy kitûnõ bajai halászlé a Petõfi sziget csücskében.

Ha jól értettem, amit a pincérnõ mondott, most - a hely története során elõször - hivatalosan is Platánnak nevezik majd a helyet, amely semmiben nem emlékeztet nagy múltú, Erzsébet-híd sörözõnek hívott elõdjére. Elegáns székek, arcátlan árak, bepróbálkozó pincérek.

Akár az újjáépülõ Berlinben: néhányszáz méterre hatalmas daruk pakolják a Corvin-Szigony-projekt során létrejövõ új ferencvárosi luxusgettó alapköveit, jobbra hatalmas grund, a lemenõ nap egyre haloványabb a bérházak fölött, ízléses lampionok derengenek. Aztán a kidobók kivezetnek, mert az asztalra csapok.

Kocsmákat bemutató sorozatunk egészen gyászos színezetet öltött. Eddig ugyanis három helyrõl írtunk és az elmúlt néhány hónapban mindegyik bezárt. Reméljük, hogy ez csupán a véletlen mûve és nem valami természetfölötti hatalom ügyködik a háttérben. Amennyiben így van, most megkérjük azt a pusztító istenséget, amelyik sorra teszi tönkre Budapest legkedvesebb kocsmáit, ne olvassa el ezt a cikket. Az Avar sörkertnek ugyanis hosszú életet kívánunk.

Tabán Teázó, vagy ahogy Kati, az egykori pincérnõ a telefonba mondta kedves hangján: Tabán Tea. Merthogy a Tabán Teázó egykoron valóban teázó volt, majd’ félszáz teakészítmény közül lehetett választani, a teát igazi tealevelekbõl és nem filterrel készítették, és a kávé is rendben volt.

Kissé teátrálisnak tûnhet egy harmincas figurától letûnt ifjúságról beszélni, ám be kell valanni, az Erzsébet-téri Platán sörözõ, café, terasz mostanság fõleg szívbemarkoló, nosztalgikus emlékeket kavar bennem, még akkor is, ha semmi sem akadályoz meg abban, hogy beüljek a Duna partjára, a platánfa alá.