Úgy jöttem ide Patagóniába, hogy muszáj meghódítanom legalább egy, német nyugdíjasoknak nem igazán ajánlott csúcsot. Még otthon ki is néztem magamnak a Fitz tövében fekvő és az említett csúcsra szép időben überbrutál kilátást nyújtó Cerro Madsen hegyecskét. Ugyan csak 1806 méteres, de messze ez a legmagasabb, különösebb alpinfelszerelés nélkül abszolválható csúcs a környéken. No mondom, ide felkúszunk... Szabados Bence nem ismeretlen a Moszkitó olvasói előtt, többek között beszámolt például arról, hogyan tette meg egy nap alatt a Budapest (Újbuda)-Dunakanyar útvonalat oda-vissza – gyalog. Azóta járt Perzsiában és végigutazott a transszibériai vasúton, hogy aztán később Mongóliában barátkozzon össze a helyi nomádokkal, legutóbb pedig úgy gondolta, itt az idő megnézni Argentínát. Persze nem tangózni ment… Íme a beszámolója.

Pár napja kezdõdött a Jeden Svet, az Egy világ címû, évente megrendezett emberi jogi dokumentumfilm-fesztivál itt, Prágában. Tavaly is volt, tavaly is voltam, a változó színvonalú filmek közül ki lehet fogni érdekeseket is. Tegnapi élményem azonban több volt egyszerû filmnézésnél, hepening volt ez a javából.

Sokféle vadász létezik. Van ugye a hagyományos zöldruhás, állatölõ típus, akadnak szép számmal az úgynevezett szoknyavadászok közé tartozók, mások kocsmák vagy éttermek után kutatnak, egyesek pedig lázasan keresik a legújabb turkálókat. Hidegvadászról azonban még nem hallottam. Pedig létezik ez a furcsa altípus is, ráadásul – mint kiderült – a Moszkitó egyik szerzõje, Szabados Bence az. Egy figyelemreméltó nagyvadat sikerült elejtenie. Következzen hát egy nem mindennapi útinapló.

A határ átlépése után, néhányszáz méterre a gyönyörûen helyreállított hídtól, a kettévágott város másik részén található a komáromi Selye János Magyar Tannyelvû Gimnázium. Az 1649-ben a jezsuiták által alapított, majd a bencés szerzetesek kezelésébe került régi épület a Jókai szobornál, a Szent András térrel szemben állt egykor, ma már csak az emlékkönyvekben látható. A mai, impozáns, neobarokk épület a legnagyobb magyar gimnázium Szlovákiában, jelenleg 700 diák jár ide.

Komáromban minden magyar adó fogható, az üzletekre minden két nyelven van kiírva. Bárkit szólítottunk is meg az utcán, magyarul válaszolt. Nem csoda, hiszen a város lakosságának több mint 70 százalékát teszik ki a magyarok.

Amióta lezárták az autós forgalom elöl, a Szabadság híd gyalogos átkelõvé változott. Egy ideig az egész járdát befedték az állványok, ma ezek nagy részét szerencsére leszedték, egy séta a Dunán így akár kellemes élményként is felfogható. Az ember arra az idõre kikapcsolja magát a város forgatagából, elfogadja, hogy néhány perc mindenképpen szükséges az átkeléshez, ezért különösebben sietni sem kell. Ez történt velem is a múltkor, csak egy valamire nem voltam felkészülve. Arra, hogy a híd zümmög.

Moszkvából robogtunk a Transzszibériai expresszel a tajgán keresztül a Bajkál-tóhoz, onnan pedig ezen vasútvonal Transzmongol ágával tovább a sztyeppévé változó tájon. Mongólia. A világ egyik legszárazabb országa, a világ egyik legszárazabb sivatagával, a méltán híres Góbival. Ehhez képest megérkezésünkkor egy álló napig szakadt az esõ, és az orosz határon még egy tornádót is megcsodálhattunk. Ennyit a szárazságról.

A Rózsák téri templom gyönyörû pillérei elsõre leginkább a gótikus, franciaországi katedrálisokhoz hasonlítanak. A Nap bármelyik évszakban világítja meg a templomot, a neogótikus épület csipkéi, tornyai békésen emelkednek a magasba. Az elszlemesedett VII. kerülettõl meglehetõsen elüt a tér hangulata. A járókelõ kezébe gyakran repül pöttyös labda, melyet aztán visszadob az ott játszó gyerekeknek a padon napozó nyugdíjasok és a kannás boraiktól révetegen bambuló hajléktalanok tekintetétõl kísérve. Kissé távolabb gimnazista párok váltják egymással elsõ csókjukat, a járdaszegélyen gördeszkák hangja koppan, és elektromos sziszegéssel befordul a 76-os troli.

Az egész úgy kezdõdött, hogy bekattant valami a fejemben...Valaki elejtett némi szófoszlányt, amiben benne voltak a "Visegrád", "teljesítménytúra", "Budapest" szavak. És ekkor jött a bummmm a fej(em)be! Megmagyarázhatatlan agyi munkák eredményeképpen elõálltam egy ötlettel, nevezetesen, hogy mi lenne, ha legyûrném a Pilist keresztben, egy nap alatt.

A Metropolita Biciklista azt ígérte, hogy ezúttal a hidak másik oldalán, vagyis Pesten folytatja a kalandozást, de úgy adódott, hogy mégis maradt Budán, ugyanis közbejött egy munka Pilisvörösváron. MB nekivágott a hatalmas útnak, mert a térképre tekintve nem mérte fel helyesen sem a távolságot, sem pedig az energiáit. Aztán valahogy odaért, meg onnan vissza is, de a végén már erõsen legyengült az akkumulátor.